Utolsó és egyben legnagyobbra tartott stílus ikonom Leighton Meester.Számomra ő a nőiesség példaképe. Leighton a Gossip Girl Blair Waldorfaként lett ismert ,ezen kívül mostanában a zeneiparban is belevetette magát.Ő az a színésznő akit szinte sose láttunk nadrágba se lapos talpú cipőben. Ezen kívül a sorozatban a hajpántok( főleg a masnisok) is jelképévé váltak.
Ezen a két kép az InStyleban volt látható.Nekem nagyon tetszenek a képek mert olyan szinten megtalálták Leighton stílusát hogy Huuh!!:) A babarózsaszínt is külön nagyra tartom mert kiemeli a baba arcát és a szép barna haját ( ami egyébknét szőke de a második képen inkább vörösnek látszik:D) Az egész képsorozatban csak néhány kiegészítő látszik de még sincs hiányérzetem a ruhák mintája miatt.
Ezen a két rihán látszik hogy milyen fajta ruhákat szokott hordani vagy föld árnyalatokat rózsaszínnel vagy nagyon harsány színeket pl: királykék piros sárga zöld. Nekem a földebb árnylatok jobban bejönnek nála. Az első képpen látszik amit már egyszer mondtam hogy nyugodtan vegyünk fel egy színből több árnyalatot egyáltalán nem ütnek el , mondjuk ez olyan színekre igaz mint a kheki a szürke vagy a barna, de például a pirossal meg se probálkozzunk:) A második ruhánál nagyon tetszik a ruha csiptettése meg az hogy kiemeli Leighton bőrszínét.A táska is tökéletes de nekem az óra egy picit kilóg persze színben megy a táskához de az egész összeállítás olyan lakalmi és nem tudom hogy jön ehez egy ilyen sportos óra.
Ennél a ruhácskánál is látszik amit már megemlítettem hogy milyen jól áll Leightonnak a rózsaszín és a hírhedt hajpántok közül is megtekinthetünk eggyet. ebbe az összeállításban is azt szeretem hogy mingen megy mindenhez a hajpánt a cipő a ruha minden rózsaszínben játszik még se lesz túl Dr.Szöszis .:)
Ebben a klipben nem éppen a kifinomult oldalát láthatjuk de nekem ettől fügettlenül nagyon bejön:





Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése